Fehérorosz börtönbe került uniós diplomata ügyében szólalt meg az Unió – nem is akárhogy
Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint az uniós diplomatát a fehérorosz hírszerző szolgálat fogta el az uniós küldöttség irodája előtt.
A lengyel miniszterelnök szerint a kormány és a parlamenti többség Európa-barát, nem engedhető meg szerinte azonban, hogy az uniós intézmények ráerőltessék döntéseiket másokra jogi alap nélkül.
Lengyelország az Európai Unió része és az is marad, a lengyel kormány és a parlamenti többség Európa-barát, nem engedhető meg azonban, hogy az uniós intézmények ráerőltessék döntéseiket másokra jogi alap nélkül, ahogy az sem, hogy egyes tagállamokkal szemben pénzügyi zsarolást alkalmazzanak – jelentette ki a lengyel miniszterelnök Strasbourgban kedden.
Mateusz Morawiecki az Európai Parlament plenáris ülésén – a lengyel alkotmánybíróság legutóbbi döntéséről Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke részvételével tartott vitán – hangsúlyozta,
A játékszabályoknak mindenki számára egyformának kell lenniük, betartásuk mindenki számára kötelező, beleértve az uniós intézményeket is. Erről szól a jogállmaiság – emelte ki a lengyel miniszterelnök.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd